Gyógygombák


Gyógygomba, avagy gyógygombák

Gyógyteák, gyógynövények, gyógyfüvek – általában ezek jutnak először az eszünkbe, ha a természet patikájában keresünk megoldást egészségügyi panaszainkra. Pedig, itt vannak a gyógygombák is, amelyek jótékony hatásai rendkívül szerteágazóak: nemcsak a betegségek kezelésében, hanem kialakulásuk megelőzésében is segítségünkre lehetnek ezek a szuperélelmiszerek.

A tradicionális keleti gyógyászat évezredek óta használja a gyógygombákat betegségek megelőzésére és kezelésére. Ma már nemcsak Kínában, Japánban és Tibetben, hanem világszerte elismerik jótékony hatásaikat.

 Gyógygombák

Legfontosabb tulajdonságuk, hogy rendkívül hatékony immunerősítők, amit elsősorban poli-béta-glükánjaiknak köszönhetnek. Egyes gyógygombák, mint a shiitake vagy a pecsétviaszgomba, méltán nevezhető immunbombának, de a többi fajta is szinte kivétel nélkül jelentősen javítják szervezetünk védekezőképességét. Ha pedig immunrendszerünk csúcsra jár, sokkal kisebb az esélye annak, hogy a szabad gyökök károsítsák a DNS-t vagy elkapjuk a fertőzéseket. Segíthetnek a gyulladások, érrendszeri betegségek, allergiák megelőzésében, feltöltenek energiával, javítják a fizikai és mentális teljesítményünket. Számos kutatás bizonyítja, hogy a gyógygombák gyakori fogyasztásával, jelentősen csökkenthetjük a rosszindulatú daganatok kockázatát. Sőt, a rákellenes gyógygombák az orvosi terápia kiegészítőjeként, a már kialakult rák kiegészítő kezelésében is közreműködhetnek. A gyógygombák bioaktív vegyületei és immunerősítő összetevői, számos más betegségek gyógyulását felgyorsíthatják. Különösen hatékonyak lehetnek az akár életveszélyes állapot kiváltó szív- és májproblémák esetében, ahogyan méregtelenítésre, vagy akár a bélflóra egyensúlyának helyreállítására is sikerrel alkalmazható - a bélflóra rendkívüli fontosságáról a Natural Swiss részletes cikkeket közölt, érdemes ezeket tanulmányozni.
Konkrét betegségek megelőzésére, egészségünk megőrzésére, testi és szellemi jóllétünk fenntartására, illetve az orvosi terápiák kiegészítésére tehát bátran ajánlhatók a gyógygombák, amelyeket nyersen vagy táplálékkiegészítők formájában, napi rendszerességgel fogyaszthatjuk. A gyógygombák jótékony hatásairól a Dr. Fachet oldalon további szakmai cikkek olvashatók.

Miért szuperélelmiszerek?

Mielőtt erre a kérdésre választ adnánk, egy közkeletű félreértést érdemes tisztázni. A gomba nem növény, hiszen nincsen benne klorofill és oxigént sem állít elő. Ebből következik, hogy a gyógygombák nem gyógynövények még, ha ezek között is tartják számon a közbeszédben. Visszatérve a kérdésre, szuperélelmiszernek nevezzük azokat a nyers, vagy feldolgozott ételeket, italokat, amelyek kiemelkedően gazdagok az ember számára fontos (táp)anyagokban. Nemcsak a mennyiség, hanem a minőség és a változatosság tekintetében is, ami azt jelenti, a lehető legtöbb jótékony összetevő található meg bennük, a lehető legkönnyebben hasznosuló formában. Ezeknek a feltételeknek a gyógygombák mindenben megfelelnek. Sőt, a szuperélelmiszerek közül is kiemelkedik páratlan összetételük, ideális arányban tartalmaznak számos olyan hatóanyagot, többek között antioxidánsokat, amelyek egymást kiegészítve, erősítve veszik fel a harcot a betegségekkel szemben. Akkor is jó hasznukat vehetjük, ha nincsenek panaszaink, hiszen kiválóan alkalmasak az egészség megőrzésére. Ahogyan már említettük, a gyógygombák hatásai rendkívül szerteágazóak - a szuperélelmiszerek tulajdonságairól, használatukról, valamint a legjobb fajtákról a Supergreens szakmai blogján további érdekességek olvashatók.

Újdonság, vagy tradíció?

Ez is fontos kérdés, mert bár valóban csak az utóbbi néhány évben kaptak nagyobb figyelmet, az igazság az, hogy Európában a népgyógyászat már legalább 500 éve, a Távol-Keleten pedig évezredek óta felhasználja a gyógygombákat. Sőt, egészségvédő hatásaikkal a leletek szerint a paleolit kor embere is tisztában volt. A gyógygomba tehát egyszerre képviseli a tradíciót és számít újdonságnak a komplementer, azaz kiegészítő medicinában.

Milyen előnyeik vannak a gyógygombáknak?

Vannak jócskán olyan gyógynövények, amikről mindenki tudja, hogy elsősorban, mire jók: a hársfavirág megfázásra, a kamilla torokgyulladásra, a gyömbér gyomorproblémákra, a citromfű stressz ellen, és még sorolhatnánk. A legtöbb gyógynövény ráadásul nemcsak egy tünet, betegség kezelésében segíthet. Azt viszont nem árt tudni, hogy a gyógyító hatásuk általában mérsékelt, és rendszerint nem mentesek a káros mellékhatásoktól.
A gyógygombák alkalmazása ezzel szemben sokkal célzottabb lehet, a legfontosabb különbség pedig az, hogy a fogyasztásukkal kevesebb nem várt következménnyel kell számolnunk. Azaz a gyógygombák mellékhatásai sokkal korlátozottabbak.

Európai tudós a gyógygomba-kutatás élvonalában

Ahogyan már szó volt róla, a Távol-Keleten évezredes hagyománya van a gyógygombák alkalmazásának. És nemcsak a népgyógyászatban, hanem most már az orvosi gyakorlatban is. Kiemelkedik a lentinán alkalmazása, ami nem gyógygomba, hanem a shiitake gomba talán legfontosabb összetevője. Ezt az anyagot Japánban gyógyszernek minősítették, és a rák kiegészítő kezelésére alkalmazzák. A lentinánt az Életmód Magazin bővebben is bemutatja. Ebben óriási szerepe volt egy magyar kutatónak, dr. Fachet József professzornak, aki a japán tudósok felkérésre, Európában elsőként vizsgálata a kiválasztott gyógygombák immunmoduláló és rákellenes hatását. Klinikai körülmények között elvégzett számtalan kísérlettel bizonyította a lentinán és más poliszacharidák immunmoduláló, daganatellenes képességét – erről, és Fachet József professzor munkásságáról részletes információk, videók találhatóak a Dr. Fachet internetes oldalon.

A legfontosabb gyógygombák

Több, mint háromszáz gyógygombát tart számon a tudomány, ezeknek azonban legfeljebb 10-15 százaléka alkalmas emberi fogyasztásra. A gyógygombák fajtái közül közül a leggyakrabban fogyasztott a gyapjas tintagomba, a kínai hernyógomba, a mandulagomba, a pecsétviaszgomba és a shiitake.

Mandulagomba (Agaricus blazei)

Brazíliából származik, ahol „Isten gombája” néven közismert. Gazdag magnéziumban, káliumban, B-, D- és E-vitaminokban és természetesen poliszacharidákban. Megvan benne az összes esszenciális aminosav. Hatékony immunerősítő, ez a már említett poliszacharidáknak, a béta-glükánoknak és az antioxidáns vitaminoknak köszönhető.
Immunerősítő hatása mellett a mandulagomba óvja a májat (hepatitis esetén jó szolgálatot tehet), jól használható gyulladások kezelésére és méregtelenítésre. Segít legyőzni a vírusokat és a kóros baktériumokat, így a fertőzések ellen is védelmet nyújthat. Erősíti a csontokat, megszépíti a bőrt. Serkenti a vörösvérsejtek szaporodását, ezért jó lehet vérszegénységre.
Kemoterápia, vagy sugárkezelés esetén érdemes fogyasztani – orvosunkkal egyeztessünk előtte –, mert felgyorsítja a regenerációt. Javítja az emésztést, eltávolítja a letapadt salakanyagot, ez is hozzájárul ahhoz, hogy támogatja a fogyókúrát. Mérsékelheti az olyan nehezen gyógyítható betegségek tüneteit, mint a lupus, ahogyan a gyógygombák az ízületi gyulladásra is megoldást jelenthetnek.
Többféle rák kiegészítő terápiájában használják, egy japán kutatás kimutatta, hogy a mandulagombából kivont béta-glükán csökkentheti az áttétek kockázatát – írja a Journal of cancer research and clinical oncology.

Gyapjas tintagomba (Coprinus comatus)

Nem tévedés, a gyapjas tintagomba ragadozó! Megtámadja és elpusztítja a földben élő fonalférgeket. Minket természetesen nem ezért érdekel, sokkal fontosabb, hogy szabályozza az étkezés utáni vércukorszintet, javítja a glükóz hasznosulását, támogatja az inzulint termelő sejtek működését. Ezért igazi kincs a gyapjas tintagomba a diabéteszesek számára. Mivel fokozza az anyagcserét, elősegíti a fogyást. Megvan benne mind a nyolc esszenciális aminosav, B-, C-, D- és E-vitaminok, valamint kálium, kalcium, vas, réz, cink. Említést érdemel a vandánium, ami a cukorbetegség tüneteinek enyhítése mellett kedvezően befolyásolja a máj és az emésztőrendszer működését (az emésztőrendszeri gyulladásokat is kezelheti). Van még egy ok, amiért érdemes beiktatni a cukorbetegek étrendjébe: ez pedig a vércukorszintet szabályozó ornitin nevű aminosav – olvasható egy egyetemi kutatásban. Jó ellenszere a székrekedésnek, méregtelenítő, kiváló gombaölő. Elpusztítja a Candida gombát, a daganatok közül különösen a mellrák ellen ajánlják.

Kínai hernyógomba (Cordyceps sinensis)

Az egyik legjobb természetes immunerősítő, ezen a téren a gyógygombák közül is kiemelkedik. Ezt elsősorban antioxidáns poliszacharidjai egyedi összetételének, illetve nagy mennyiségének köszönheti. Kiemelendők a béta-glükánok, amelyek rákellenes hatása is bizonyított, elsősorban a tüdő-, máj- és vesedaganatra ajánlják. A kínai hernyógomba szuperoxiddizmutáz-tartalma fokozza a falósejtek termelődését, ami javítja az immunrendszer működését, és hozzájárul a rák megelőzéséhez, illetve kezeléséhez. Gazdag bioaktív vegyületekben, a benne lévő cordycepin rendkívül hatékony antibakteriális anyag, erős antibiotikum, óriási előnye, hogy nem károsítja a bélflórát, mint a hagyományos gyógyszerek.
Növeli az izomteljesítményt, enyhíti a legkülönbözőbb gyulladásokat (pl. petefészek, hólyag, ízületek), vérhígítóként tisztítja az ereket, akadályozza a vérrögképződést.
Nagyszerű élénkítő, megszüntetheti a depressziót, ugyanakkor a stressz és az alvásproblémák leküzdésében is számíthatunk rá.
Különösen az idősebbek esetében számít igazi energiabombának, ehhez elég napi 1000 mg-t fogyasztani belőle – derül ki a Kaliforniai Egyetem vizsgálatából, amit 50-75 éves páciensek körében végeztek.
Cinket, káliumot, magnéziumot és mangánt, valamint B-, D- és E-vitaminokat tartalmaz nagyobb mennyiségben. Ami még fontos, hogy az összes esszenciális aminosavak megtalálhatók benne, ezeket a szervezet nem tudja előállítani.
Befolyásolja a hormontermelést, terméketlenség és gyenge libidó esetén jó hasznát vehetjük. Tisztítja a májat és a veséket, hatékony méregtelenítő, a májbetegségek kiegészítő kezelésére használható.
Jó hatással van a koleszterinszintre, mérsékli a vércukorszintet – 2-es típusú cukorbetegek orvosi ellenőrzés mellett sikerrel alkalmazhatják –, ahogyan vérszegénység esetén is segítségünkre lehet.

Pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum, reishi)

Kínában a hallhatatlanság gombájának nevezik, utalva rendkívül sokoldalú hatásaira. Ahogyan a legtöbb gyógygomba, a pecsétviaszgomba is bővelkedik poliszacharidokban, erre vezethető vissza kimagasló immunerősítő képessége.
Semlegesíti a gyulladások, érrendszeri betegségek és daganatok kockázatát növelő, káros szabad gyököket.
Hatékony méregtelenítő, tisztítja a májat és a vért, segít a májbetegségek leküzdésében. Hozzájárulhat a magas vérnyomás és a keringési zavarok leküzdéséhez. Kemoterápia után a káros mellékhatások enyhítésére is alkalmazzák. Javítja a keringést, felhígítja a vérzsírt, csökkenti a káros LDL koleszterin szintjét, megelőzheti a vérrögök kialakulását. Enyhítheti az allergiás panaszokat, stressz és depresszió ellen is jó szolgálatot tehet. Mivel növeli az inzulin mennyiségét, a cukorbetegek számára valósi kincs lehet.
Ha szeretnénk elkerülni a szezonális betegségeket, a megfázást, influenzát vagy a náthát, számíthatunk a pecsétviaszgomba támogatására. Nemcsak a tüneteket enyhíti, hanem a vitalitást is nagymértékben fokozza. Megszünteti az indokolatlan fáradékonyságot és az alvászavarokat. Erős gyulladáscsökkentő, ráadásul a szteroidokkal szemben, nincsenek mellékhatásai. A legkülönbözőbb rákok ellen alkalmazzák, poliszacharidjai és tripténjei akadályozzák az áttétek kialakulását, stimulálják a falósejtek aktivitását. Kimutatták, hogy eredményes a melanómasejtekkel szembeni harcban, valamint gátolja a petefészekrák növekedését – derül ki a Memorial Sloan Kettering Cancer Center összefoglalójából.

Bokrosgomba (Grifola frondosa)

Japán neves, a maitake, táncoló gombát jelent, ami arra utal, hogy aki megtalálja, táncra perdül örömében. Az akár 20 kilósra is megnövő bokrosgomba a Távok-Keleten a hagyományos orvoslás fontos alapanyaga, sok helyütt a gombák királyának tartják. A poliszacharidok közül legnagyobb mennyiségben béta-glükánokat tartalmaz, erre vezethető vissza rendkívüli antioxidáns tulajdonsága: felturbózza az immunrendszert, sikerrel veszi fel a harcot a gyulladások, daganatos- és érrendszeri betegségek kockázatát növelő, valamint az öregedést felgyorsító szabad gyökökkel szemben. Különösen a bokrosgombából kivont D-frakció fokozza erőteljesen a természetes immunválaszt – írja a Kobe Egyetem tanulmánya, mely a Journal of medicinal food tudományos szaklapban jelent meg.
Kalciumban, káliumban, magnéziumban, B2- és D-vitaminban, többszörösen telítetlen zsírsavakban, fehérjékben is bővelkedik. Vírus-, baktérium- és gombaellenes hatású, a HIV vírussal is felveszi a harcot.
Csökkenti a káros LDL, és növeli a jótékony HDL koleszterin szintjét, ezáltal pozitív hatást gyakorol a szív- és érrendszerre. Kiváló méregtelenítő, tehermentesíti a májat, hatásos zsírmáj esetén. Fokozza az inzulinérzékenységet, lassítja a cukrok felszívódását, ezért a bokrosgomba a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők számára igazi gyógyír lehet.
Rendszeres fogyasztásával kordában tartható a testsúly, visszafordítható az alhasi zsírfelhalmozódás.
Rákellenes hatása elsősorban arra vezethető vissza, hogy fokozza az immunsejtek hatékonyságát. Kutatások szerint a prosztata-, a tüdő, a vese- és a mellrák esetében érdemes kiegészítő kezelésként fogyasztani.

Shiitake (Lentinus edodes Shiitake)

Kínában és Japánban évezredek óta használják megfázás és influenza kezelésére.
A shiitake gomba rendkívül hatékony immunerősítő, antimikrobiális hatása pedig egészen kiemelkedő: a legtöbb vírust, baktériumot és gombát képes elpusztítani. Olyan rendkívül ellenálló fajok ellen is sikerrel alkalmazható, mint a Candida, vagy a fogszuvasodásban kitüntetett szerepet kapó streptococcus törzsek. Az immunrendszer erősítését egy másik irányból is elősegíti: a shiitake gomba rostjai prebiotikus tulajdonságúak, ami azt jelenti, hogy táplálékul szolgálnak a bélflóra jótékony (probiotikus) baktériumai számára. Amikor ezek a baktériumok elszaporodnak, testünk védekezőképessége magasabb fokozatra kapcsol.
Magas a tápértéke, esszenciális aminosavakat, B-vitaminokat is tartalmaz. Rendszeres fogyasztásával helyreállítható a koleszterinháztartás egyensúlya, mivel növeli a HDL (jó) koleszterin mennyiségét, és csökkenti a káros LDL koleszterinszintet. De, nemcsak ezzel védi a szívet és az ereket: a shiitake gomba ugyanis biztosítja az érfalak rugalmasságát, valamint gátolja az érelmeszesedés kialakulását. Támogatja az emésztést, javítja a tápanyagok hasznosulását, valamint a mérgek eltávolításában is aktív. A daganatok közül főleg a vastagbélrák, a gyomorrák és a hasnyálmirigyrák esetében segíthet, mint kiegészítő kezelés, az Arkansasi Egyetem kutatása szerint ugyanilyen pozitív hatást gyakorol a mellrákra is – olvasható a Journal of alternative and complementary medicine szaklapban. A shiitake gombából előállított AHCC a méhnyakrákok legalább 70 százalékáért felelős, human papilloma vírus (HPV) egyedülálló ellenszere. Erről, és az AHCC további hatásairól a Vitalitás Magazin nyújt bővebb tájékoztatást.

Források:
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16566671
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15298759
https://www.mskcc.org/cancer-care/integrative-medicine/herbs/reishi-mushroom
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20804368
http://agris.fao.org/agris-search/search.do?recordID=PH2011000238
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15883813

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »